Hírek
XII. KÁCSI VADFŐZŐVERSENY
2011.június 25.

"Jéggel ízesített vadpörkölt!"
Valószínű még hosszú ideig így fogják emlegetni a XII. Kácsi Vadfőzőverseny főételeit a versenyen közreműködők és a rendezvényen résztvevők. Ugyanis a nap folyamán négyszer érkezett félelmetes sötétséggel és óirási hangerővel borsószemnyi jégeső kíséretével a heves zápor. Minden óvatos előkészület ellenére kevés versenyző tudta megvédeni főztjét, vagy sültjét a a jeges záportól. Mindez azonban egyáltalán nem szegte kedvét a versenyre érkezett 41 csapatnak, akik között találhattunk székelyudvarhelyi, felvidéki, belga és az ország szinte minden területéről érkezett versenyzőket. A szórakozni, kikapcsolódni érkezett több száz vendég, akikkel már kora délelőtt megtelt a kácsi sportpálya, szintén kitartóak voltak, a zápor elől a sátorok alá huzódtak, vidám hangulatban elemezték a jegek nagyságát, majd a zápor után már kellemes napsütésben élvezték a színpadi zenés-táncos produkciókat, fogyasztották az izletes ételeket és italokat.
Ostorházi István kács polgármestere 10 órakor köszöntötte a rendezvényre érkezett versenyzőket, vendégeket, majd megnyitotta a XII. Vadfőzőversenyt.
A színpadon Gácsi Rita műsorvezető közreműködésével sokszínű produkció szórakoztatta a közönséget.

  • A helyi Hársfavirág Népdalkör népdalokat adott elő.
  • Matyó Nagymama Klub - Matyó Pávakör,lakodalmas bemutatót tartott.
  • Pomázi Zoltán énekelt táncosai közreműködésével.
  • Menyhért Táncstúdió igényes,változatos, több korosztályt felvonultató profi táncbemutatóját nagy siker kísérte.
  • Dred és Doris énekes páros kellemes hangulatot teremtett.
  • Balázs Daniella és táncosai változatos koreográfiákat mutattak be.
  • Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagnend- Lovagi élet bemutatót tartott.
  • Zita és Viki hastáncot adott elő.

A színpadi produkciók mellett kísérőrendezvények is szórakoztatták a kicsiket, nagyokat. Volt ugráló vár, póni lovaglás, kézműves sátor és arcfestés a gyerekeknek.
A vendégek csülkös vadpörköltöt, sült csülköt vásárolhattak, de fogyaszthattak ételt, italt a kirakodóvásárosoknál, lángos-és kürtöskalács sütőnél, a fagyizónál, vagy a helyi Kanyar Kocsmában.
16 órakor került sor a fözőverseny eredményhirdetésre. A hivatalos szakértői értékelés előtt Ostorházi István polgármester nagy megelégedettséggel és büszkeséggel foglalta össze a napi verseny hangulatát. A négyszer érkezett zárpor ellenére rendkívül vidám, jó hangulatú rendezvénynek értékelte az elmúlt időszakot és megköszönte valamennyi vendégnek a kitartást és további jó szórakozást kívánt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével és köszöntötte a vendéget Tállai András önkormányzati államtitkár, országgyűlési képviselő.
A záróbeszédeket követően Csetneki László a zsűri elnöke, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Észak-bükki Régiójának elnöke, valamint a Szabadtűzi Lovagrend főkancellárja értékelte a versenyben közreműködők munkáját, a közel 100 elkészített ételt, majd kihirdette a zsűri szavazata alapján megállapított sorrendet, és Ostorházi István polgármester közreműködésével átadta az emléklapokat, tárgyjutalmakat. Az "Amatőr kategóriában" a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagrend, míg "Vadásztársaság kategóriában" a HONŐR székelyudvarhelyi csapat nyerte meg a vadfőzőversenyt. Eredménylista»
A hagyományoknak megfelelően a kora délelőtti órákban borversenyt is rendeztek Kácson. Ahol 14 bormintából 4 helyi bor ért el sikeres eredményt. Eredménylista»A versenyeredmények ismertetését követően folytatódott a szinpadon és a sátrakban egyaránt a szórakozás, a mulatozás. Elsőként a miskolci DeViszont Zenekar, majd az est sztárvendége a Desperado csábította a színpad köré a vendégeket. A sötétedéssel megkezdődött a kácsi hagyományos fákja fényes mulatság, melyhez a talpalávalót a Live Band hajnalig húzta. Igaz, hogy a jeges zápor négyszer is sátorba kényszerítette a vadfőzőverseny vendégeit, de mindezek ellenére egy jó hangulatú vidám napot töltöttek Kácson, és bizonyár örömmel térnek vissza 2012-ben a XIII. Vadfőzőversenyre.


MEGHÍVÓ

XII. Vadfőzőverseny - Meghívó, Versenykiírás amatőrők részére»
XII. Vadfőzőverseny - Jelentkezési lap amatőrök részére»
XII. Vadfőzőverseny - Meghívó, Versenykiírás Vadásztársaságok részére»
XII. Vadfőzőverseny - Jelentkezési lap Vadásztársaságok részére»
Programok»
Kulturális programok
10.10-10.40 Hársfavirág Népdalkör műsora
11.00-11.40 Matyó Nagymama Klub - Matyó Pávakör, Lakodalmas bemutató
11.50-12.10 Aranysarkantyús Egyesület - Lovagi élet bemutató
12.20-12.50 Balázs Daniella műsora
13.10-13.50 Menyhért Táncstúdió
14.10-14.40 Dred és Doris
15.00-16.00 Creol együttes
17.30-18.00 DeViszont Zenekar
18.00-18.40 Desperado
20.20-02.00 Fáklyafényes utcabál a Live Band hajnalig zenél
Versenyprogram
09.00-09.20 Húsadagok kiosztása, tűzhelyek elfoglalása
09.00-12.00 Borverseny a Kultúrházban
10.00-10.10 Megnyitó, a zsűrit bemutatja Csetneki László az MNGSZ Észak-Bükki Régió elnöke
10.10-16.00 Versenyművek elkészítése a zsűri folyamatos felügyelete mellett
11.00-16.00 Póni lovaglás, kézműves sátor és arcfestés a gyerekeknek
16.00-17.30 Eredményhirdetés, záróbeszéd, köszönetnyilvánítás
A program letölthető *.pdf formátumban»

Farsangi bál Kácson
2011.március 9.

2011. február 12.-én a kácsi szülők összefogásával került megrendezésre gyermekeink számára a Kácsi Álarcos Bál. Magunk sem reménykedtünk a bállal kapcsolatos első gondolataink kapcsán ennyi résztvevőben, segítő támogatóban, jelmezes gyermek és kísérőik megjelenésében, miután hosszú évek óta nem volt hasonló rendezvény községünkben farsang idején.A gyermekek nagyon készültek erre a délutánra, 26 ötletesen elkészített jelmezt mutattak be a zsűri és a közönség előtt. A díjak és a tombolanyeremények a támogatók felajánlásaiból kerültek ki. A farsangi bál bevételét, a gyermekeink kirándulására (Nyíregyháza, Állatpark megtekintése) fogjunk fordítani.


II. Kácsi Mangalica Fesztivál
2011. fabruár 14.

2011. január 22-én immár második alkalommal rendeztük meg Kácson a Mangalica Fesztivált amelynek fő támogatója Nagy János úr az Örs Vezér Zrt. Vezérigazgatója.

Az előkészületek már Január 21-én péntek hajnalban elkezdődtek amikor is három nagyszerű, rideg tartásban nevelt mangalica áldozta fel magát fennmaradásunk érdekében. A pompás állatok összsúlya 530 kg volt. Bőven jutott hát feladat Balogh Sándornak, Krokos Andrásnak, Dobi Istvánnak és Szalay Jánosnak a nagy gyakorlottal rendelkező henteseknek valamint a közel 30 fős segítségnek. Az egész napos munka után mindenki elégedetten tekintett végig a sok kolbászon, hurkán, az elkészített abárolt szalonnákon, a frissen kisült tepertőn.

Másnap 15 órától folyamatosan érkeztek a meghívott vendégek Budapestről, a szomszédos falvakból és igen szép számmal fogadták el meghívásunkat településünk lakói is. Néhány étvágygerjesztő falat után a római katolikus templomban a Bojtorján Együttes, valamint a Kácsi Hársfavirág Népdalkör előadása következett. A zenés műsor után a kultúrházban Ostorházi István polgármester és Nagy János üdvözölték a vendégeket és mondtak köszönetet a rendezőknek és a sok-sok önkéntes segítőnek. Ezt követően a kácsi gyerekek egy disznótoros népi játékkal szórakoztatták a jelenlévőket.

A disznótoros vacsorán több mint 200 vendég kóstolgathatta az ilyenkor szokásos tradicionális ételeket, egyaránt bőven fogyott a sült hurka és a kolbász, nem különben a sült oldalas és a töltött káposzta.
Aki megszomjazott olyan kiváló környékbeli bortermelők mint Garai István, Pápai István, Dósa Károly és Hilóczki Sándor zamatos boraival olthatta szomját, illetve a jurta sátorban Gácsi János vármegye szerte ismert krampampulijával és kellő hőfokra hevített borával öblíthette le az elfogyasztott disznótoros étkeket.


VÁLASZTÁS 2010. október 3.
2010. október 6
Kács települési választás eredményei

Polgármester választás
A polgármester: Ostorházi István-FIDESZ-KDNP jelölt lett
Képviselő-testület választása
A települési képviselő-testület tagjainak száma :4 fő+ polgármester
NÉV
BEOSZTÁS
Jelölő szervezet
Ostorházi István Tamás
polgármester
FIDESZ-KDNP
Bene László
alpolgármester
FIDESZ-KDNP
Harangozó Gábor
testületi tag
FÜGGETLEN
Nagy Zsuzsanna
testületi tag
FÜGGETLEN
Orosz János
testületi tag
FÜGGETLEN

További részletek »


Szent István Államalapítónk Ünnepe
2010. szeptember 1.

2010. augusztus 20-án a képviselő testület ünneplésre hívta össze a falu lakosait. Ezen a napon Szent Istvánra és az államalapításra emlékeztünk, valamint új kenyérnek örültünk.
11 órakor szentmise keretében került sor a kenyérszentelésre, majd a szabadidőparkban folytatódtak az események. Ostorházi István polgármester úr beszéde után a képviselő testület köszöntötte a falu három legidősebb lakosát; Klubuk Józsefnét (90 éves), Hazadi Istvánnét (88 éves) és Veres Józsefet (88 éves). Ezután a kácsi gyerekek ünnepi műsora következett, majd a Hársfavirág Népdalkör egy aratójelenetet mutatott be. Délután három órára elkészült a babgulyás és megsültek a bárányok.
A megemlékezés és az ünnepség családias és meghitt légkörben múlt el, tartalmas beszélgetések zajlottak és értékes jövőbeni tervek születtek.


Kácsi Vadfőzőverseny az ECHO TV-ben
2010. július 1.


Tájékoztatjuk kedves olvasóinkat, hogy 2010. július 4-én, vasárnap 22.30 órakor az ECHO TV-ben az OlimpiÁsz című műsorban a kácsi vadfőzőversenyről is lesz egy rövid bemutatás!
Aki nosztalgiázni akar, az azért, - aki nem volt a rendezvényen, az meg azért, - feltétlen nézze vasárnap az OlimpiÁsz-t.

Jó szórakozást!
Me-NET Kft


Mini - Majális
2010. május 15.


Majálisról készült képek

Történelmi- és Falvédő Kiállításról

A Polgármesteri Hivatal Képviselő-testülete május 1-ére a Szabadidőparkban Mini Majálist szervezett. Az ünnepséget Ostorházi István Kács polgármestere nyitotta meg majd a vendégek színes szalagokkal ékesítették fel a falu ez évi májusfáját.
Nemcsak a tavasz ébredését és megújhodását ünnepeltük, hanem a sikeresen és eredményesen elvégzett munkát is. Oklevéllel és jelképes ajándékkal köszöntük meg a 2009-2010. évi Fásítási programban részt vevők munkáját és támogatását.
Az iskolás gyerekek közösségi munkában nyújtott kiemelkedő teljesítményét szintén oklevéllel és ajándékkönyvvel jutalmaztuk.
Ez alkalomból került sor egy 190.000 forint értékű új motor átadására, amely Kács község településőrének munkáját fogja segíteni. A majálison adományokat is gyűjtöttünk a motor beszerzési költségének támogatására, Jakab János és Ostorházi István polgármester 45-45.000 forintot ajánlottak fel. A nap végére az adományt gyűjtő üvegcsénkben még további 37.000 forint gyűlt össze.
A tavaszt és a majálist köszöntő versek után a kácsi iskolás gyerekek egy táncos-népi játékot adtak elő. Majd a Hársfavirág Népdalkör dalcsokraival szórakoztatta a kedves vendégeket.

Az e napi érdekességek sorában a Történelmi és Falvédő Kiállítás következett amelyet Bene László alpolgármester nyitott meg. A kiállított tárgyak és emlékek java részt az ő szorgos, évtizedes munkájának gyűjteményéből kerültek ki de a készülődés során sok kácsi lakos is kedvet kapott és elhozta kedvenc emléktárgyait színesebbé és érdekesebbé téve ezáltal a kiállítást. A régiségekből, házi szőttesekből, szerszámokból és ruhadarabokból álló tájház jellegűen berendezett gyűjtemény sokakban keltett nosztalgikus hangulatot. A kiállítás időszakos jelleggel kedden és csütörtökön 14 órától 17 óráig továbbra is megtekinthető.

A szakács nénik és néhány lelkes anyuka uzsonnára sajtos-tejfölös lángost sütött, ami méltó befejezése volt majálisunknak.
Reméljük, hogy a Majális Kácson hagyománnyá válik, és a közösségi-kulturális élet megerősödik településünkön.


Állt a bál (Jótékonysági batyusbál Kácson)Képek»
2010 .február

Február 13-án, szombaton a Polgármesteri Hivatal Képviselő-testülete Jótékonysági Batyus Bált szervezett a kultúrházban. A cél, mint mindig nemes volt, a bevétellel a kácsi fiatalokat kívánjuk támogatni.
Bár a környező település majdnem mindegyike bekapcsolódott a báli szezonba, nálunk mégis teltház volt, 76 fő szórakozni vágyó töltötte meg a báltermet.
Az estét pohárköszöntővel nyitotta meg a polgármester úr, majd néhány üdvözlő szó után Tállai András képviselő úrnak adta át a szót, aki köszöntőjében méltatta a kácsi lakosokat és a bennük rejlő összefogó erőt.
A protokolláris rész után egy pompás vacsorát költhettünk el: natúr szelet zöldséges rizzsel, valamint sajttal, sonkával, aszalt szilvával töltött, rántott sertéskaraj burgonyapürével és káposztasalátával került vendégeink elé. A kiadós vacsorát a helyi és a tibolddaróci bortermelők jóvoltából minőségi borokkal öblíthettük le. A gasztronómiai élményt csak fokozta az előtérben felállított svédasztalon sorakozó legkülönfélébb házi sütemények, melyek a résztvevők batyujából került elő.
Azt est legizgalmasabb része a tombolasorsolás volt. A felajánlásokból 50 db kisorsolásra kerülő, különböző értékű nyereménytárgy talált gazdára. A fődíj az ÉRV Zrt. jóvoltából egy 1 hetes 4 személy részére szóló hajdúszoboszlói nyaralás volt, melyet egy valamikori kácsi lakos Fidrus Viktor és felesége nyert. A második legértékesebb nyeremény egy mini hifitorony, melyet Tállai András képviselő úr ajánlott fel, és Molnár Gyula kácsi lakos vihetett haza.
A táncteremben már-már lakodalmas hangulatot idéző zenész húzta a talpunk alá. Jártunk csárdást, keringőt, vonatoztunk és persze a romantikus lassú számok sem maradtak ki a repertoárból.
A bál jól sikerült, a hangulat családias volt, a tánc és a beszélgetés kitartott egészen hajnal kettőig.
Minden kedves bálozónak köszönjük, hogy részvételükkel és felajánlásaikkal támogatták a rendezvényt. Szeretnék köszönetet mondani azoknak is, akik részvétel nélküli támogatók voltak.
Ezen kívül hálával tartozunk mindazoknak, akik az előkészületekben, illetve az est folyamán segítségünkre voltak.
Reméljük, ezekre a kellemes, családias rendezvényekre, bálokra a jövőben is lesz igény és lelkes közönség.


Világbékemenet/Képek»
2010.január 5.


2010. január 1-jén a béke világnapján a kácsi lakosok is meneteltek a békéért. Az ötlet egy kedves, már-már kácsinak mondható lakostól, Harmos Katalintól származott. Az újévi szentmise után a templomkertben beszéd, néhány ének és vers hangzott el a béke jegyében. Ezután Nagy István esperes áldásával kísérve egy békemenetet tettünk a faluban, ezzel is csatlakozva e nemes kezdeményezéshez.


Idősek napja 2009/Képek a rendezvényről»
2009. december 11.

2009. december 11-én délután került sor a már hagyománynak tekinthető Idősek Napi rendezvényre. Szépkorú vendégeinket Ostorházi István polgármester úr köszöntője után a Hársfavirág népdalkör szórakoztatta. Az ünnepséget végül a házi kenyerek, a finom vacsora és a nótaszó koronázták meg.
A Hársfavirág Népdalkör Idősek Napi köszöntője:
„A Kácsi Hagyományőrző Egyesület Hársfavirág Népdalköre nevében szeretettel köszöntöm Önöket. Örülünk, hogy újra együtt lehetünk. Reméljük, erőben és egészségben. Amikor gondolataimat szedtem össze, hogy mit mondjak Önöknek Arany János sorai jutottak eszembe:
Így kezdi a Toldi estéjét:

" Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele.
Rövidebb, rövidebb lett a napja útja,
És hosszúkat alszik rá midőn megfutja."

Ahogy így elnézem magunkat, bizony a mi fejünk is kezd már igen-igen őszbe csavarodni. S van közöttünk, aki ezt méltósággal viseli, aki nem az pedig befesti. De hát nem is kell ezzel foglalkozunk. Inkább örüljünk a nyugodt, békés idős kornak, s becsüljük meg az élet minden percét, óráját. Műsorunkat úgy állítottuk össze, hogy a vidámság kapjon fő szerepet, s közben egy kicsit majd elmélázunk, elgondolkodunk egy-két bölcs gondolaton. Első számunkban Balázs Béla: Kácsi patak c. verséből hallanak részletet. Ez a vers különösen kedves lehet azoknak, akik itt születtek és itt nevelkedtek. Ezért is vette népdalkörünk azt a bátorságot, hogy dallamot szerkesztett a vershez. Reméljük megnyeri tetszésüket. S mivel mi népdalkör vagyunk, a népdalok éneklésében érezzük igazán otthon magunkat, minden más csak naiv próbálkozás. Három dalcsokrot hoztunk, ha ismerősek a dallamok lehet velünk bátran énekelni, dúdolgatni. Persze Juliska, Mariska sem maradhat ki műsorunkból. Majd egy tréfás dalos játékban megismerjük a csábító asszonyt és az igen-igen gyáva legényt. Ezután egy kis hangulatváltás következik. Két szép verset fognak hallani, amiből megtudjuk, hogy bizony az

"öreg óra egyre csak ketyeg, ketyeg,
De nem vagyunk feleslegesek."

Ezután a versek hangulatához illő két dallal zárjuk műsorunkat.
Én pedig befejezésül Hemmingway sorait ajánlom szíves figyelmükbe:

" Nem tudhatod mit rejt a sorsod
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket,
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket!"

Fogadják szerény kis műsorunkat olyan szeretettel, ahogy mi készültünk erre a napra.
Jó szórakozást kívánunk!


Első Mangalica Fesztivál Kácson
2009. december 4.

2009. december 4-én első alkalommal került megrendezésre Kácson a Mangalica Fesztivál. Az ötlet egy kedves, budapesti támogatónktól Dr. Nagy Jánostól származott. Véleménye szerint vissza kell térnünk a hagyományos állattartásra, kiemelten a mangalica tenyésztésre; és ez a kis bükki település alkalmas arra, hogy ebből hagyományt teremtsen. Már a hét elején megkezdődtek a lázas előkészületek: nemcsak munkából, de szerencsére segítségből sem volt hiány. Az önkormányzat és a konyha dolgozóinak teendőit lelkesen segítette jó néhány kácsi lakos. A három mangalica levágására a fesztivált megelőző napon került sor. A böllér munkához kiválóan értő "henteseink" zökkenőmentesen terítették le az állatokat. A feldolgozás az Önkormányzati Konyha udvarán zajlott le. A sok dolgos kéz néhány óra leforgása alatt szétbontotta a mangalicákat: keverték a kolbásztölteléket, fokhagymázták az abárolt szalonnát, sült a zsír, töltődött a hurka, a kolbász. Az asszonyok sem tétlenkedtek a konyhán: töltötték a három üstnyi töltött káposztát. A templomban adventi koncertet szerveztünk, ahol fellépett, többek között Jankovich Maximillian kontra tenor és Vörös Judit szoprán énekes, valamint a Kács Hársfavirág Népdalkör.
A koncert után igazi disznótoros vacsorával vártuk a kedves ideérkező vendégeket és a kácsi lakosokat. A kultúrházban terített asztal várta a vendégeket, amely tepertőben, abárolt szalonnában, sült hurkában és kolbászban, töltött káposztában és fokhagymás sült húsban bővelkedett. A kultúrház előterében pedig helyi és tibolddaróci bortermelők kínálták minőségi boraikat. Az udvaron berendezett jurtasátrakban forralt bort, meleg teát és krampampulit fogyaszthattak a vendégek.
Bizton állíthatjuk, hogy az Első Mangalica Fesztivál Kácson jól sikerült, kb. 200 embert megvendégelhettünk, és nem utolsó sorban tapasztalatokat gyűjthettünk, ahhoz, hogy ebből a rendezvényből valóban hagyomány teremtődjön.


Vadfőző verseny
2009. január 23.

Vadásztársaságok részére rendezett Első Nemzetközi Kácsi Vadfőző Verseny, Kács - 2009. június 20.
Versenykiírás vadásztársaságoknak
Versenykiírás magánszemélyeknek
Jelentkezési lap vadásztársaságoknak
Jelentkezési lap magánszemélyeknek


KÖZÖSSÉGI MUNKA A KÁCSI VÁRHEGYEN ("Vár állott most kőhalom...")
2008. december 4.

Nem is vár, inkább csak egy középkori lakótorony. De mi kácsiak büszkén várként emlegetjük. Az igazat megvallva nem is lehetünk büszkék. Inkább bánkódni kellene, hogy ez a történelmi emlékhely ma kökény-galagonya-vadrózsa bozóttal benőtt terület, az érdeklődők által megközelithetetlen.
Tovább»

 


Elkészült Kács honlapja
2008. október 20

Elkészült a település honlapja, melyen olvashatók Kács földrajzi jellemzői, történelmi nevezetességei, megláthatók Kács értékei gazdag képanyagában, és megismerhetők a község friss hírei, eseményei.

Képek Kácsról

Légifotók - galéria

Kács télen 2010- galéria

Községház

Kultúrház

Római Katolikus Műemlék Templom

Szurdok erdő

Kőhodály belülről

Kőhodály
© 2008-2012 Minden jog fenntartva! Me-NET Kft. Miskolc
A weboldalak tartalmának, képeinek másodközlése, felhasználása csak a tulajdonos írásos engedélyével lehetséges.