BELTERÜLETI
VÍZELVEZETŐ RENDSZER TOVÁBBFEJLESZTÉSE
Kedvezményezett:
Mezőkövesd Város Önkormányzata által vezetett
konzorcium
Projekt címe: Belterületi vízelvezető rendszer
továbbfejlesztése Mezőkövesd és Kács településeken
Támogatás összege: 315,999 millió Ft (ebből
Kács Község Önkormányzatának megítélt támogatás
65,865 millió forint)
A projekt fizikai zárása: 2028.09.30.
Projekt azonosító száma: TOP_PLUSZ-1.2.1-21-BO1-2022-00074
PROJEKT
BEMUTATÁSA
Az
önkormányzatokra vonatkozó jelenlegi jogszabályi
környezet a helyi önkormányzatok közfeladatává
teszi a lakott terület helyi vízkárelhárítását,
a helyi vízrendezést az árvíz- és belvízelvezetés
megoldását és a tulajdonukban lévő művek fejlesztését,
fenntartását és azokon az árvízvédelmi feladatok
ellátását, valamint a település belterületén
a csapadékvízzel történő gazdálkodást. Jogszabályi
kötelezettségének megfelelve Mezőkövesd és Kács
települések helyi önkormányzatai célul tűzték
ki a meglévő belterületi vízelvezető rendszer
pénzügyi forrásokhoz igazodó folyamatos fejlesztését.
Mezőkövesd jelen projektben a TOP keretében
megkezdett belterületi vízrendezés bővítését
tervezi, kapcsolódva a megvalósított fejlesztésekhez.
Kács településen az elmúlt 10 évben jelentősebb
vízvédelmi célú fejlesztés nem valósult meg,
annak ellenére, hogy a település vízkárkockázata
magas.
A
projekt célja a települések belterületi vízelvezető
rendszerének a fejlesztése. A települések alapinfrastrukturális
állapotának javítása és a belterület helyi vízkár
veszélyeztetettségének csökkentése által, a
település környezetbiztonság javítása, élhetőbbé
tétele, vonzóbb lakókörnyezet kialakítása, melynek
eredményeként a települések népességmegtartó
erejének növelése, versenyképességének és hosszú
távú fennmaradásának az erősítése.
Specifikus célok:
- belterületi csapadékvíz-elvezető rendszer
fejlesztése, biztonságos és egységes csapadékvíz-elvezető
rendszer kiépítése a külterületről érkező és
a települések belterületét érintő csapadékvizek
rendezett és kártétel nélküli elvezetése érdekében
- a települések belterületének védelme a csapadékvíz
által okozott vízkárok okozta környezeti káresemények
kockázatának csökkentése és megelőzése, a települések
környezetbiztonságának növelése
- rendezett településkép és egységes vízelvezető
rendszer kialakítása, a települések infrastrukturális
állapotának javítása
- a csapadékvíz-elvezető rendszer hosszú távú
fenntarthatóságának javítása
A projekt keretében tervezett műszaki beavatkozások:
Mezőkövesden a TOP-2.1.3-16-BO1-2021-00114 projekt
keretében megvalósult projekthez a Mátyás király
út-Jegenysor utca - Kánya patak által határokt
településrész felszíni vízelvezető rendszerének
a továbbfejlesztése tervezett.
Kácson
a tervezett fejlesztés a község 3 részére terjed
ki.
Kács község É-i részén található erdős terület
alatti részen az Akácfa úti vízelvezető árok
gyűjti össze a Cserfa és a Tölgyfa utcák felől
érkező csapadékvizeket és vezeti tovább a Petőfi
Sándor utcai meglévő út alatti áteresz felé,
mely egy burkolt vízelvezető árkon keresztül
éri el a Tapolca-patakot. Az Akácfa utca végén
a külterületről érkező vizek által szállított
hordalék felfogására 1 db hordalékfogó épül,
melybe becsatlakozik egy sávos víznyelő. Az
Akácfa utcában tervezett burkolt vízelvezető
árok elemek energiatörős kialakítással kerülnek
kivitelezésre. Az Akácfa utcai árok 0+003 szelvényébe
csatlakozik a Tölgyfa utcai tervezett árok,
melynek a végszelvényében szintén sávos víznyelő
kerül beépítésre.
A másik helyszín a Kossuth Lajos utcai temető
mellett lévő út, ahonnan nagy mennyiségű csapadék
érkezik a művelés alatt álló szőlő területek
felől és zúdul rá a Kossuth utcai ingatlanokra.
A tervezett burkolt vízelvezető árok a 272/2
hrsz-ú utca felől érkező vizeket fogja fel és
vezeti tovább. A burkolt árok fedlappal épül.
A harmadik tervezési területen a Rákóczi F.
utcában burkolt vízelvezető árok kerül kialakításra.
Kácson
épül összesen 712 m vízelvezető.
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
a Terület- és Településfejlesztési Operatív
Program Plusz keretén belül valósul meg.